Belépés

látogató számláló

Hogyan használjam?

Tisztelt Cégvezető!

Ezen az oldalon technikai – gyakorlati – információkat talál az „Önkiszolgáló munkavédelmi oktatás” rendszer használatáról.

Minden bizonnyal túl van már a regisztráció és az első belépés viszontagságain, ehhez ezúton is gratulálunk. Ígérjük, hogy hasonlóan egyszerű módon fogunk Önnel kommunikálni a jövőben is, a rendszer használatát igyekszünk minél jobban megkönnyíteni, ezért is küldünk el az Ön által megadott email címre minden szükséges információt.

Önnek mint cégvezetőnek ugyanúgy szüksége van a munkavédelmi oktatásra, mint alkalmazottainak, ezért azzal kezdjük, hogy Ön hogyan tudja elvégezni az oktatást, később a kollégáknak is hasonlóan kell majd.

Belépés után

Belépés után Ön a címlapon találja magát. Az oldal közepén találja a leckéket, ebből 8+1 van, a leckék címei alatt azok tartalma néhány mondatban, miről esik bennük szó. Akár rögtön el is kezdheti az oktatást az első lecke címére kattintva, de előtte nézzük meg, miket talál még a jobb oldali oszlopban. Ez a kék oszlop egyébként az oktatás elvégzése során változatlan marad, ez segít majd az aloldalakon való navigálásban.

Jobbra fönt az Ön által megadott felhasználónév található, ezzel a névvel van belépve. Alatta a kijelentkezés gomb, ha végzett az oktatással, nézelődéssel, erre kattintva tud kilépni.

A munkatársak regisztrálása

A „Munkatársai ezen az oldalon regisztrálhatnak” felirat alatt található linket tudja elküldeni kollégáinak, akik erre kattintva regisztrálni tudnak. (az oldal alján bemutatok erre egy profibb megoldást, de most nem akarom túlbonyolítani). Fontos, hogy a kollégái erről a linkről regisztráljanak, mert az oktatási naplóba csak akkor kerülnek be a cég adatai megfelelően. Az Ön regisztrációjának megerősítését kérő levélben küldtünk Önnek egy mintalevelet, ami segít Önnek a link továbbításában, (ezt természetesen Ön szabadon szerkesztheti, alakíthatja.)

Ha netán ez a levél már nincs meg, akkor a linket Ön egyetlen mozdulattal ki tudja másolni a „Munkatársai ezen az oldalon regisztrálhatnak” felirat alatt található dobozból

A kollégák az Ön által küldött linkre kattintva egy ilyen felületen tudnak regisztrálni a cég neve alá:


Az oktatás elvégzéséhez és a későbbiekben mindig (pl. az éves ismétlő oktatások alkalmával) már a saját nevükkel fognak belépni, nem lesz szükség az Ön által küldött linkre.

Hogy mi történik, ha kollégái regisztrálnak és elvégzik az oktatást, arról egy kicsit később.

Oktatáson résztvettek listája

Ebben a menüpontban meg tudja nézni, hogy kik regisztráltak az Ön által küldött linkkel az oldalra, és közülük ki és mikor végezte el az oktatást. Innen is letöltheti az oktatási naplókat a "napló linkje" feliratra kattintva.

Ugyanitt meg tudja azt is nézni, hogy még hány tesztet tölthetnek ki. Ez a regisztrációt követően kettővel indul, majd minden sikeres tesztkitöltés eggyel csökken, és ha nullára csökken, csak akkor használhatja tovább a rendszert, ha ezt bővíti a "Megrendelés" oldalon.

Adatmódosítás

Az „Adatmódosítás” gombra akkor kattintson, ha valamilyen változás következett be a cég adataiban vagy esetleg a jelszavát szeretné megváltoztatni. Az itt megjelenő oldalon a „Megtekintés” fül alatt ellenőrizni tudja a megadott adatokat, a „Szerkesztés” fülre kattintva tudja ezeket az adatokat módosítani. Bármilyen módosítást hajtott végre, a „Beküldés” gombra kattintva tudja véglegesíteni. Amíg erre a gombra nem kattint rá, a módosítás nem történik meg.

Leckék

Ez a menüpont magáért beszél, ezekhez nem szükséges sok magyarázat: a „Leckék” cím alatt vannak sorban a filmek, a címükre kattintva meg tudja nézni őket. Az oldal közepén fognak megjelenni, a téglalap közepére, a „play” gombra kattintva lehet elindítani a lejátszást. A téglalap alján lévő gombbal („play” és „pause”) bármikor leállítható és onnan továbbfolytatható a lejátszás. A hangerő szintén itt a téglalap alsó sávján módosítható. A hangerő gomb melletti ikon arra való, hogy a filmet teljes képernyőn tudja nézni, ha szükségesnek tartja. Mindegyik filmet meg kell nézni a sikeres tesztkitöltéshez.

Teszt

Ha már megnézte a videókat, kattintson ide a teszt kitöltéséhez.

Itt egy legördülő menüben ki kell választani, milyen céllal vesz részt az oktatáson: munkába állás (belépéskor), ismétlő oktatás (évente kell), munkakör megváltoztatása miatt vagy rendkívüli oktatás esetén. Meg kell adni, milyen munkakörben dolgozik a tesztet kitöltő személy, és hogy helyileg hol történik az oktatás (pontos cím). Ezeket az adatokat a program beilleszti majd az oktatási naplóba. Ezután válaszoljon a 16 tesztkérdésre és kattintson a „Mehet” gombra. A rendszer automatikusan kiértékeli az eredményt. Oktatási napló csak akkor készül, ha minden kérdésre helyes válasz érkezett. Ha a válaszok közt volt hibás, a rendszer visszajelzi ezt Önnek. Ez esetben nézze meg újra azokhoz a kérdésekhez kapcsolódó filmeket, amikre nem tudta biztosan a választ – csak tippelt – és töltse ki újra a tesztet.

Az oktatási napló

A sikeresen kitöltött teszt eredményeként kiállított oktatási naplót email-ben küldjük el Önnek (a cég vezetőjének) és a teszt kitöltőjének is. Az email-ben leírjuk, milyen további teendői vannak, hogy az oktatás teljes legyen. (Nyilván mi nem tudhatjuk, hol van a vészkijárat, a tűzoltókészülék, stb., ezeket a specialitásokat Önnek kell majd elmondania a kollégáknak.) Az oktatási naplót nyomtassák ki, írják alá, fűzzék le és tegyék be a többi munkavédelemmel kapcsolatos dokumentum – a többi oktatási napló – közé. Egy munkavédelmi ellenőrzés során az oktatási naplókat mindenképpen kérni fogja a felügyelő. Ha Önnek nincsenek meg az egyéb, kötelező munkavédelmi dokumentumai, kérem, jelezze igényét felénk és elkészítjük Önnek. Ha elkallódik a kinyomtatott oktatási napló, "Oktatáson résztvettek listája" menüpont alatt megtalálja elektronikus formában és ismét ki tudja nyomtatni.

Díjfizetés

A rendszer használata 2 főig ingyenes. Ez azt jelenti, hogy 2 db oktatási naplót készítünk Önnek díjmentesen. Ha ennél többen (2 főnél többen vannak a cégnél), vagy többször (ennyien vannak, de az évente kötelező ismétlő oktatással kimerült a keret) szeretnék elvégezni az oktatást, a "Megrendelés"oldalon tetszés szerint bővítheti a létszámkeretet.

Ha bármilyen kérdése maradt vagy merült fel a rendszer használatával kapcsolatban, kérem, keressen bennünket telefonon vagy email-en. Elérhetőségeinket a "Kapcsolat" menüpontban találja.

Helyi tudnivalók feltöltése

A leckék között a "Helyi tudnivalók" menüpont akkor fog működni, ha Ön az "Adatmódosítás" menüpont alatt megadja azt a linket, ahová a helyi tudnivalókat feltölti.

Ha a helyi tudnivalókkal nem egészíti ki az oktatási anyagot, akkor nem javaslom, hogy az oktatást csak az "Önkiszolgáló munkavédelmi oktatás"-sal végezzék, mert a tűzvédelmi szabályzat ismertetése kötelező.

  • Az általános munkavédelmi oktatást az alábbi helyi tudnivalókkal kell kiegészíteni:
  • kockázatértékelés által feltárt hiányosságok ismertetése.
  • Gyakorlati munkavédelmi tudnivalók (ha vannak), pl. egyéni védőeszközök használata
  • Tűzvédelmi szabályzat ismertetése (csak 5 fő felett kötelező a tűzvédelmi szabályzat)
  • Menekülési útvonalak
  • Vészkijáratok helye
  • Tűzoltó készülékek helye

Ha Ön regisztrálta a céget, ezért rendelkezik adminisztrátori hozzáféréssel, akkor az "Önkiszolgáló munkavédelmi oktatást" a "Helyi tudnivalók" menüpont segítségével teljesen saját cégükre tudja szabni. Ehhez először készítse el a saját cégére szabott helyi tudnivalókat

  • legegyszerűbb megoldás, ha egyszerűen összeszedi a már elkészült írásos anyagokat, vagy elkészíti ezeket
  • egy jobb megoldás, ha videokamerával felvesznek egy munkavédelmi és tűzvédelmi oktatást, ahol a helyi tudnivalókat ismertetik (ebben mi is tudunk segíteni). Ezt akár közvetlenül is be lehet ágyazni az oldalba, vagy egy videómegosztó oldalra feltöltve is beágyazható.
  • ha vannak munka és tűzvédelmi oktatófilmjeik a speciális témáról, azokat fel lehet tenni a saját oldalukra (ha a jogtulajdonos ehhez hozzájárul).
  • a profi megoldás, ha operatőrrel készíttetnek egy oktatófilmet a saját cégük munka és tűzvédelméről (ilyet az oldalon levő filmek készítője, Linszky Iván úr is szokott vállalni, ha ilyen kérésük van, kérem, jelezzék, tudunk benne segíteni)
Ha elkészült a tartalom, akkor készítsen a saját weboldalán egy aloldalt és oda töltse fel ezeket a helyi tudnivalókat. Az "Adatmódosítás" link alatt a "Helyi tudnivalók" menüpontnál meg tudja adni a saját oktatóoldalának linkjét, ezután a "Helyi tudnivalók" lecke ezt az oldalt fogja behozni.